Miért nem éri meg (senkinek sem) túlórázni?

Hazánkban a jelenleg is elfogadott, 5 napos, 40 órás munkahét 1984 óta van érvényben, előtte próbálkoztak már 42, 44 és 48 órával is. Gondolhatnánk, hogy az azóta eltelt 30 év alatt sikerült is elérni a munkaidő pontos betartását, ám mindenki jól tudja, hogy ez a gyakorlatban nincs így.

Az újdonság azonban az, hogy míg korábban főként a fizikai munkásokat sújtotta a túlóra, addig mostanra fordult a kocka, és az irodai dolgozók többször találkozhatnak ezzel a hosszútávon káros gyakorlattal.
Ennek a legfőbb oka talán az, hogy a gyáraknak szigorú előírásoknak kell megfelelniük, és ezeket gyakran ellenőrzik is külső hatóságok, miközben a kis irodákban szinte észrevétlenül dolgozhatnak este 10 órakor, vagy szombat délelőtt is.

A kép forrása: Today.com

A túlóra (magas) ára

A túlóra káros hatásait figyelembe véve igazából lényegtelen különbség, hogy kifizetik-e a plusz órákat vagy sem, a pénz ugyanis, mint külső motivációs tényező, nem képes sokáig fenntartani az alkalmazottak érdeklődését. Ilyen szempontból szerencsésebb egy érdekes projekt kapcsán rabolni az emberek szabadidejét, mint egy olyan feladattal, ami unalmas, monoton, vagy egyértelműen tervezési hiba okán csúszott ki a határidőből.
Mivel a rendkívüli munkavégzéssel a dolgozók életritmusa legtöbbször felborul, ezért a család szokta legelőször megérezni ennek káros hatásait (különösen kényes téma a kisgyerekes szülők helyzete, ahol az apák sokszor autóversenyzőket megszégyenítő módon igyekeznek haza az esti csúcsban a fürdetésre). Az előbbiekkel összhangban a túlóra ára sem feltétlenül pénzben mérhető, és nem is kizárólag a munkavállaló fizeti meg, sőt.

Azon túl, hogy a folyamatos fáradtság lassan, de biztosan kiégéshez vezet, az alkalmazottak teljesítményében rövidtávon is kimutatható visszaesés tapasztalható, sok esetben a fluktuáció is beindulhat a cégnél, a távozó kollégák pótlása pedig mindig jelentős pluszköltségekkel jár.

Van más út

Az ideális eset nyilván az, ha adott egy cég, ahol nem ismerik a túlóra fogalmát, valóban versenyképesek a fizetések, az ügyfelek boldogok, az alkalmazottak pedig lojálisak, és a munka mindig elkészül határidőre. Igen, ez nyilvánvalóan utópisztikus, de célként meg lehet fogalmazni, és meg is tették ezt már néhány helyen.

Ennek a modellnek az alappillérei a következők:

• Valóban rugalmas munkaidő, hogy a gyerekek iskolába cipelése, vagy a testedzés beiktatása ne legyen egy megoldhatatlan logisztikai feladat, és adott esetben a hétvégi kirándulásra egy kicsivel előbb el tudjunk indulni péntek délután.
• Az előző ponttal szorosan összefügg ugyan, de mégis érdemes külön megemlíteni a minőségorientált munkaszervezést, ahol nem attól válik valaki jó dolgozóvá, ha sokat (vagy épp keveset) túlórázik, hanem attól, ha az általa előállított "termék" minőségi, jól használható, és - figyelembe véve a körülményeket - reális idő alatt készül el.
• A túlóra tabuként kezelése, hogy ne lehessenek a céges kultúra részei a pénteken elejtett "nem baj, hétfőig még van 2 nap" jellegű mondatok. Ettől még nyilvánvalóan adódhat olyan (vész)helyzet, amikor indokolt a túlóra, de fontos, hogy alapértelmezetten ne tervezzen vele a menedzsment.
• Világos és egyértelmű határidők, hogy a munka tervezhető legyen, és ezáltal is csökkenjen a stressz.
• Távmunka lehetősége, és ezzel összhangban a munkaidőbe - teljes arányban - történő beszámítása.

A fentiekből adódóan az alkalmazottak tisztában lesznek azzal, hogy a munkát ugyan senki nem végzi el helyettük, azonban sokkal jobb ezzel úgy szembesülniük, ha tisztában vannak a határidőkkel, kipihentek, eleget ettek, ittak, és szórakoztak, és nem hoznak magukkal otthonról feszültséget.