ITHub

Indul a második félév a KIDKOD-nál

Indul a második félév a KIDKOD-nál
ITHub
ITHub
| ~2 perc olvasás

A nagy sikerű indulás után új csoportokkal néz a második félév elébe a budai KIDKOD kódsuli, ahol óvodások, alsó- és felső tagozatos gyerekek számára indulnak most új délutáni programozó kurzusok. Az alapítók missziója, hogy sikerélményekben gazdag játékos oktatáson keresztül adják át a legkisebbeknek az absztrakt gondolkodás, a kreatív problémamegoldás és a programozás alapismereteit.

kidkod

Az okostelefonok, mobilalkalmazások és a közösségi média világában a megértés fontossága, a digitális mindennapokban való magabiztos, határozott érvényesülés jelentősége vitathatatlan. Akárcsak az idegen nyelvek elsajátítására, a programozásra is igaz, hogy minél fiatalabb korban tanulja meg az ember, annál inkább válik természetes alapkészséggé.

"Képzéseink célja, hogy diákjaink a technológia passzív felhasználóiból értő alkotókká váljanak. Foglalkozásaink fejlesztik az absztrakt gondolkodást, lehetőséget adnak a projekttervezés és a kooperáció gyakorlására.
A sikeres első félévet követően a legtöbb diákunk az alapismeretekkel felvértezve komplexebb feladatokkal birkózik majd a második félébven, de gondolunk az újonnan érkezőkre is, számukra februártól indítunk kezdő csoportokat."
— mondja Szinovszki Márton, a KIDKOD egyik alapítója.

A KIDKOD diákjai az alapvető számítástudományi és matematikai gondolkodásmódot, ezek jellemző logikai felépítését, a ciklusok, változók, elágazások sajátosságait tanulják meg alkalmazások, játékok segítségével, akár már óvodás korban. Mindez számtalan sikerélményt rejt magában: fejlődik a gyerekek kreatív gondolkodása, megtanulják, hogy egy problémára többféle jó megoldás is születhet, megismerkednek az új ötletekkel való szabad, játékos kísérletezéssel, új önkifejezési eszközt sajátítanak el. Számítógépes programok, interaktív történetek, animációk, és játékok formájában valósíthatják meg különféle ötleteiket, melyeket később akár tovább is fejleszthetnek és büszkén megoszthatnak barátaikkal is.

2016 februárjában a haladó kurzusok mellett óvodás, alsó- és felső tagozatos gyerekek számára indulnak kezdő oktatási csoportok, melyek esetében a részvételhez semmiféle előképzettség nem szükséges.
A kurzusokkal kapcsolatosan részletes tájékoztatást kaphatnak a január 23-i nyílt nap résztvevői. A kurzusokra és a nyílt napra a KIDKOD webodalán jelentkezhetnek az érdekldődők.

www.kidkod.hu
hello@kidkod.hu
Tel: +36 20 2404688
www.facebook.com/kidkodhu