ITHub blog
Érdekes, hasznos karriertippek, cikkek, információk az IT világából.

10+1 dolog, amit nem tudtál az internetről

IT 2014. május 26. Kóbor Ádám

Az internetet nap, mint nap úgy használjuk, hogy egyrészt rengeteg dolgot nem tudunk róla, másrészt pedig a tudni vélt információink sem mindig pontosak. A Business Insider összegyűjtötte, mi pedig kiválogatottuk az általunk fontosnak tartott, és sokszor félreértelmezett, vagy nem is ismert tényeket, és néhány alkalommal meg is lepődtünk.

internet térkép

7 jövőbe mutató egészségügyi kütyü

IT 2014. május 23. Kóbor Ádám

Sci-fikben már sokszor találkozhattunk olyan orvosi eszközökkel, melyek jelentősen túlmutatnak a tudomány jelenlegi állásán, kicsit szétnézve azonban egészen meghökkentő, ugyanakkor már létező, és széles körben elérhető kütyüket is találhatunk, melyek akár a jövőből is jöhettek volna. Ezek az eszközök majdnem kivétel nélkül képesek együttműködni meglévő okos eszközeinkkel, így kiaknázva a bennük rejlő további lehetőségeket. 7 ilyen megoldást mutatunk be nektek, készüljetek, lesz köztük egészen lenyűgöző is!

A jövő orvosi eszközei

A rossz munkahelyi légkör 10 jele

Karrier 2014. május 22. Kóbor Ádám

Ha interjúra készülünk, akkor fontos szem előtt tartanunk: az interjúztatás nem csak arról szól, hogy rólunk mindent megtudjon a leendő munkáltatónk, hanem arról is, hogy mi feltérképezzük leendő munkahelyünket. Csupán egy találkozó alapján minden részletre kiterjedően természetesen nem tudjuk ezt megtenni, de vannak jelek, melyekre érdemes figyelnünk. A továbbiakban Shane Atchison tanácsait tolmácsoljuk.

nyomasztó iroda boxokkal

5 idegesítő dolog a LinkedIn-ben

Karrier 2014. május 16. Farkas Gábor

Bár a LinkedIn az utóbbi években kétségkívül Magyarországon is komoly álláskereső eszközzé nőtte ki magát, és valóban hasznos tud lenni a karrierünk építésében, a felhasználók azért gyakran megfogalmaznak idegesítő dolgokat a közösségi platformmal szemben — Quora válaszokból, és a TechRepublic hasonló felméréséből szemezgetve gyűjtöttük össze a leggyakrabban előfordulókat.

5 bosszantó dolog a LinkedIn-ben

Mi az a "dolgok internete"?

IT 2014. május 14. Kóbor Ádám

Az utóbbi időben a startup és big data kifejezések mellett valószínűleg a dolgok internete (eredeti nevén Internet of Things, vagy röviden csak IoT) szókapcsolattal találkozhattunk a legtöbbet, ha bármilyen technológiai, vagy IT témájú portált böngésztünk.
Habár a fogalom nem újdonság, csupán az elmúlt egynéhány év során került be a köztudatba, és nem is mindenkinek tiszta, hogy mit takar pontosan. Cikkünben a technológia jelenét, és jövőjét vesszük szemügyre.

Mi az a dolgok internete?

A kép forrása: engagor.com

1 2
...
28 29
30
31 32 33
...
36 37